Történetünk

Az Enetha megalapításához hosszú út vezetett. Már évek óta együtt dolgoztunk, ismertük egymást, összehangolt csapatban, számos kihívó feladattal a hátunk mögött tudtuk, hogy mit akarunk és miért. Mindannyiunknak több, mint 10 év szakmai tapasztalata mutatta meg az irányt. Kollégák és barátok voltunk és vagyunk, egy világmegváltó eseményre gyűltünk össze azon a szép tavaszi napon. Nevet is úgy választottunk, ahogyan működni akartunk: vidám ötletelés után elfogadtuk az egyik legszokatlanabb, hirtelen jött ötletet, ami tetszett mindannyiunknak, aztán megalkottuk mögé a magyarázatot.

Amiben megegyeztünk az volt a legfontosabb számunkra:

  1. Nem akarunk szakmai kompromisszumokat kötni.

  2. Mindenki azzal foglalkozhat, ami a szenvedélye, ez a tűz hajt minket előre.

  3. A legfontosabb számunkra a személyes kapcsolat egymással és a partnereinkkel.

  4. Minden megengedett és elfogadott, nincs olyan téma vagy módszertan, amit ne próbálnánk ki.

  5. Addig csináljuk, amíg szeretjük és jól érezzük magunkat benne.

10 év telt el azóta és büszkék vagyunk arra, hogy ezek a fogadalmak még mindig vezérlő elvként irányítják a döntéseinket. Hosszú távon együttműködve támogatjuk a partnereinket, munkában és magánéletben is inspiráljuk egymást. Megkérdőjelezünk, vitatkozunk, egyetértünk, kiegészítjük egymást. Jól vagyunk!

Így dolgozunk mi

Copyright © 2020 Enetha. Minden jog fenntartva.
Készítette az Activium